Teddyék úgy sétáltak bele a csapdába, mint az éhes egér, aki csak a sajt szagát érzi. Naná, hogy azonnal feltűnt nekik a férfi, akivel a többiek nagy tisztelettel beszéltek és úgy is kezelték. Nem tartott semeddig kideríteni, hogy ő az egyik alvezér. Elégedetten készültek fel a következő akcióra, amely – azt hitték – minden addiginál nagyobb zavart fog kelteni az ellenfél soraiban. Nem sejthették előre a jövőt.

 

Aztán eljött az akció estéje. Teddy a szokásos módon távozott a lakásból. Nem sokkal később kaparászást hallott az ajtó felől, a lefeküdni készülő Joy. Azt hitte, Teddy tért vissza valamiért. Várakozva indult az ajtó felé. Aztán olyan hirtelen történt minden, hogy nem is fogta fel, mi folyik körülötte. Hirtelen ráomlott a bejárati ajtó és emberek rontottak be a lakásba. Arcukat álarc fedte és úgy mozogtak, mint a szellemek. Villámgyorsan befogták a lány száját és már kötözték is meg. Zajtalanul mozogtak. Az öreg Lit álmában lepték meg, testét szinte ketté tépték a hangtompítós atomata gépfegyverek golyói. Iszonyatos vértenger tárult a lány szeme elé, aztán elájult.

 

Teddy céltudatosan haladt a sötét utcákon. Ilyenkor gyalog közlekedett, hogy kellőképpen fel tudjon készülni az aznapi feladatra. Gyorsan közeledett a célponthoz, testében az adrenalin kezdett bizseregni. A chi vele volt és hatalmas erőt jelentett számára. Most, hogy közeledett célja megvalósításához, el-elgondolkodott azon a képen, amint Murdoch és Di Maggio rongybabaként esik össze, miután a szemükbe vágja bosszúja miértjét. Talán ezeknek az elmélázásoknak köszönhette, hogy nem figyelt fel az őt vizslató szempárokra. Aztán egyszer csak, minden átmenet nélkül, ott állt előtte az aznapra kinézett áldozat. Teddy teste megfeszült, aztán lecsapott. Az áldozat összetörve zuhant a földre a megsemmisítő erejű támadástól, ám ekkor az össze-vissza lézengő járókelők hirtelen átalakultak élő golyózáporrá.

 

Teddy egy pillanatra megbénult, aztán – mint a vadász elől futó hiúz – szempillantás alatt cselekedett. Pont egy hatalmas kirakat volt vele szemben. Egy gyönyörű tigrisugrással átvetette magát az ugyancsak hatalmas ablakon, majd nem törődve az üvegdarabokkal, tovább gurult a hátsó raktárajtó felé, ahol felemelkedett, majd beugrott a nagy, sötét helységbe.

 

Hallotta maga mögött a lábak dobogását és az ocsmány káromkodást. Végig tapogatta a falat és végre megtalálta, amit keresett. A  hátsó raktárajtót, amin keresztül pakolni szoktak. Nem okozott különösebb problémát az a néhány rács, ami az ajtót belülről védte, majd egy rúgás a zárra és máris a friss levegőn volt. Igaz egy mellékutcában, de az legalább ilyenkor teljesen üres volt. Fölötte erkélyek sorakoztak a házfalakon. Hirtelen elhatározással nekifutott a falnak, és amig csak bírt, felszaladt rajta, majd egy ugrással megkapaszkodott az egyik erkély korlátjában, felhúzta magát, majd lehasalt a kőre.

 

Zihált. Mélyeket lélegzett és néhány pillanat múlva már egyenletesen tudta szedni a levegőt, köszönhetően Li mester tanításának. A sűrűn átkozódó emberek most zúdultak ki a betört hátsó ajtón. Elképesztően „pipásak” voltak. Egyszerűen nem hitték el, hogy a tag ilyen golyózáporból kimenekült. Néhány percig még rohangáltak, benéztek az utolsó eldobott kő alá is, aztán fogták magukat, beültek az autóikba, majd csikorgó gumikkal elhajtottak. Teddy a biztonság kedvéért még maradt az erkélyen mozdulatlanul egy fél órát, majd minden óvatosságát összeszedve, óvatosan elindult hazafelé és közben lázasan próbálta összerakni az esti történéseket.

 

Az nem vitás, hogy kis híján megöltek és ez csapda volt. Tehát tudnak rólam. Bassza meg, hogy lehettem ennyire vak? – Ostorozta magát hangtalanul. Ehh, mindegy… Az a lényeg, hogy egyelőre nem történt komolyabb baj. Nem is mondom el otthon, hogy Joy ne idegeskedjen.

 

Azért Li tanácsát kikérem. – határozta el magát Teddy és megszaporázta a lépéseit. Vágyott a lány testére és ez alapos indok volt, hogy futásnak eredjen az éjszakában. A bezúzott ajtó előtt megtorpant. Agya megérezte a halál jelenlétét. A chi elküldte neki a vészjeleit. Lassan lépett be a lakásba és ahogy a teraszajtó felé nézett, azonnal meglátta Li élettelen, vérben ázó testét. Egy lépéssel öreg barátja mellett termett és azonnal látta, hogy nem segíthet rajta már senki. Ekkor csattant fel mögötte a hang!

 

- Fel a kezekkel Tornádó! Le van tartóztatva!

Teddy ösztönös mozdulattal rúgott hátra és érezte, hogy talált. Ezt jelezte egy hatalmas puffanás is. Ekkor felnézett és szemébe villantak az egyenruhák. Vadállati dühvel csapott szét köztük. Ahová ütött, ott csont tört. Szempillantásnyi idő alatt végzett három ellenfelével. Ezután Joyt kereste a lakásban mindenhol. de nem találta a lányt. Kirohant a teraszra. Az égen barátságosan világított a Hold és Teddy, mintha csak rá akarná zúdítani minden fájdalmát és dühét, artikulálatlanul zúdította rá esküjét.

 

Néhány óra múlva a rendőrfőnök rohant be a kórházba. Ügyet sem véve az elé álló növérkékre és orvosokra, berohant a sebesült rendőrök kórtermébe. Rémülten hőkölt vissza az elé táruló látványtól. Dühe azonnal elpárolgott. Négy embere tetőtől talpig begipszelve, különböző csövekkel és csipeszekkel tele aggatva feküdt a barátságtalan szobában.

 

- Te magasságos atyaúristen, hát magukkal meg mi a franc történt! – Nyögte kétségbeesve.

 

- Átment magukon egy bulldózer, vagy mi? – És lehuppant egy székre, melyet a helyzetet felismerve, egy ápolónő lökött a feneke alá. Az akciót vezető detektív a beleivódott kötelességtudatból, fogatlan szájjal dünnyögte főnöke felé a jelentését.

 

- Főnök, ev egy majslakó, ev nem embej. Akkoja, mint av Etna. Éf fokkal több lávát köp ki magából… Telefonon kaptam a füleft, hogy Teddy O’Haja a Tojnádó. Avonnal oafiettünk éf nem találtunk máft. Cfak egy öveg kínait, fzitává lőve. Akkoj elbújtunk éf vájtunk. Aftán megjött a Tojnádó éf amint látja, minket if megcfapott a fzele. – Mondta erőlködve, keresve a szavakat a detektív, majd a fáradtságtól a párnára hanyatlott.

 

A rendőrfőnök elgondolkodva, egyre erősödő figyelemmel hallgatta a hevenyészett jelentést, és amikor meghallotta Teddy nevét, azonnal megértett mindent.

 

Atyaisten, gondolta, az öreg Jack mostohafia. Most már értette, hogy a Tornádó miért pont a mocskos szenátor és Di Maggio embereit mészárolja. Igazából sajnálta, hogy a fiút valahogy meg kell semmisítenie, de hát ez a törvény. És a törvény, az törvény, ez van. Egy rendőrnek be kell tartania. Nehéz szívvel tért vissza irodájába. Jelezte, hogy senki se zavarja, aztán bezárkózott az irodájába, hogy telefonálhasson.

 

- Hallo, Mr. Murdoch?

 

- Igen, kivel beszélek? – Hangzott a válasz.

 

- Gondolom, hogy nem fog örülni annak, amit most mondani fogok Önnek. - Mondta, majd vett egy nagy levegőt és éppen belekezdett volna a mondókájába, amikor a szenátor durván közbevágott.

 

- Mi lenne az és ki a fene maga? – Hangzott a nyugtalan kérdés Murdoch szájából.

 

- A Tornádó még szabadlábon van és most igazán ideges. Jobban jár, ha bezárkózik, mert én egy kibaszott ujjamat sem fogom mozdítani a védelme érdekében! Ó, nem mondtam még, hogy ki vagyok, micsoda figyelmetlenség részemről. A város kibaszott rendőrfőnöke vagyok! – Ordította, majd lecsapta a kagylót. A vonal másik végén, még mindig a telefonkagylóval a kezében, Murdoch idegeséggel vegyes félelemmel nézett barátjára és valami elementáris erővel tört rá a remegés, aminek következtében a kagyló hidegen koppant a mahagóni íróasztalon. Di Maggio az utolsó pillanatban nyalábolta át az éppen összeesni készülő barátját! Messziről érkezett hozzá az elgyengült szenátor hangja:

 

- A Tornádó elszabadult… - A két férfi sokatmondó pillantása nem sok jót ígért gazdáiknak.

 

Egyetlen ász volt talonban, Joy. Abban mindketten biztosak voltak, hogy a Tornádó megpróbálja kivenni kezükből ezt az adut, ezt beszélték fojtottan. Murdoch nagyot sóhajtva vette tudomásul, hogy elérkezett az utolsó felvonás, aminek vége meglehetősen kiszámíthatatlan volt rájuk nézve, de mélyen hallgatott.

 

Aznap az újságok sorban jelentkeztek különkiadásaikkal. Mindegyik szalagcímben hozta a Tornádó-ügyet. A lapok között, pont, mint a város lakosai között, megoszlottak a vélemények, attól függően, hogy hívták a laptulajdonost. Volt, aki istenítette és volt aki a sárba taposta Teddyt. Többé nem lehetett eltussolni eredeti szándékát, ha valakinek ez lett volna a szándéka. Újságírók hada rajzott ki az utcára, hogy ő legyen az első, aki megtalálja a Tornádót. Nem is sejtették, hogy most nem annyira tanácsos nyomozni utána. Tele volt velük a város.

 

Ez persze nem kedvezett a rendőröknek, akik szintén teljes létszámban az utcákat rótták. Teddy volt köztük a bosszúálló isten és az első számú közellenség is, egyszemélyben. A gyengébb idegzetű lakosok nem engedték aznap iskolába a gyermekeiket, magukra zárták az ajtót és meredten bámulták a tévé hírcsatornáit, amelyeken élő, egyenesben közvetítették a Tornádó utáni hajszát.

 

A legtöbb ember – gondosan magába fojtva – a fiú mellett volt, aki mindannyiuk elfojtott álmát valósította meg azzal, hogy szembe mert szállni a hatalmasokkal. Leszámolt azokkal, akik családokat tettek tönkre és gátlástalanul zsigerelték ki a védtelenné válókat. Nagyon jól tudták ezt és drukkoltak a Tornádónak, hogy végezze be, amit kitervelt. Pusztítsa el a férgeket, akik csak szenvedést hoztak mindenkire, akivel csak kapcsolatba kerültek. Az anyák azt kívánták magukban, hogy a Tornádó torolja meg annak a sokezer fiatalnak az életét, akiket egyszerűen felszippantott a kábítószer, pedig ők azt hitték, ők szippantják fel a narkót. Pusztítsa el az eredendő bűnt!

 

Persze volt egy árnyoldala is ennek a dolognak, mégpedig az, hogy néhány fékevesztett őrült, akiket valamilyen igazságtalanság ért a múltban, azt gondolta, hogy ami a Tornádónak sikerült, az neki miért ne sikerülne, majd ezzel a felkiáltással hozzá láttak, és elkezdték betölteni paranoiás, bosszúálló szerepüket. A városban ezen a napon tényleg elszabadult a pokol. Annak is a legmélyebb bugyra. Percenként érkezett a rendőrségre bejelentés, hogy valamilyen erőszakos bűncselekményhez hívják őket.

 

A rendőrfőnök csak ült az irodájában és fogalma sem volt, hogyan sikerült magára szabadítani a pokol összes ördögét. Mert így látta. Már nem is figyelt az újabb jelentésekre. Órák alatt megteltek a fogdák, a Tornádó cselekedetein felbuzdult hülyékkel, akik nem is titkolták büszkeségüket cselekedeteik miatt. A polgármester félóránként hívta, de csak az újabb és újabb eseményeket tudta sorolni neki.

 

Azt mindketten érezték, hogy komoly veszélybe került pozíciójuk. De nem tudtak ellene tenni semmit, mert a Tornádó, egészen egyszerűen felszívódott. Teddy egy félig lebontott ház pincéjében ápolta magát. Fizikai sérülése tulajdonképpen nem volt, de annál nagyobb lelki trauma érte. Li halála mélységesen elszomorította, mert megint elveszített egy olyan embert, aki hozzá tartozott. Már csak egyvalaki maradt ilyen, Joy. Tudta, ha őt is elveszíti, akkor nincs miért élnie tovább. Ennyi veszteség túl sok egy ember életében.

 

Végig gondolva a dolgokat azonban tudta, hogy a lány még él. Élnie kellett! Két olyan profi, mint a szenátor és Di Maggio nem követ el akkora hibát, hogy ne jöttek volna rá, mennyit is jelent neki a lány. Biztosan az jár a fejükben, hogy majd érte megy és akkor egy gondosan felépített csapdával elfogják őt. Az életük a tét. Egy ilyen helyzet mindenki erejét megsokszorozza, hát még ha egy egész, jól felépített szervezetről van szó. Túl sokat veszíthetnek.

 

Teddy nem félt. Tisztában volt azzal, hogy ma estig el kell dőlnie mindennek. Vagy ő, és a lány, vagy a másik kettő. Tudta, érezte, hogy az ellenség hangulatára rátelepedett Murdoch és Di Maggio szeszélye. A rendőrökkel szinte nem is foglalkozott, mert ők nem akadályozhatták meg semmiben, ahogy eddig sem tudták.

 

Teddy éhes és fáradt volt. Hogy ezeket az érzéseket legyőzze, szinte vég nélküli meditációba merült. Kihasználta az alkalmat arra is, hogy még egyszer és utoljára megbeszélje problémáit öreg mesterével.

 

Murdoch a város villanegyedében, Di Maggo luxus villájában rendezte be főhadiszállását. Így kéznél volt a barátja is, ha szüksége volt rá. Ide szállíttatták Joyt is, akit egy jól őrzött szobában helyeztek el és benarkózták, amitől öntudatlan állapotba került és csak feküdni tudott. Hiába tűnt ébernek, agya nem érzékelte a külvilágot. A házban mindenhol fegyveresek álltak, ugyanez volt a helyzet a kertben is. Mintha a légió egyik erődjében lettünk volna. A szomszédok, elfoglalt emberek lévén, nemigen foglalkoztak a negyed többi lakójával, ezért is nem keltett feltűnést az olasz villájában folyó sürgés-forgás.

 

A rendőrfőnök - ígéretéhez híven – nem vezényelt embereket a feltételezett célpontok köré. Rutinos ember lévén úgy gondolta, ha a Tornádó akar, akkor úgyis bemerészkedik az oroszlánbarlangba, neki pedig ezt kellene igazán megelőznie. Erre játszott. Éppen ezért embereit, elsősorban a környékhez vezető útvonalakra vezényelte. Mindent azonban ő sem vehetett figyelembe. Igaz, hogy még nem hallott földalatti Tornádóról, de azért lehetőségként ez is felmerülhetett volna az agyában.

 

Hiszen, ha egy ilyen képességekkel megáldott ember, mint Teddy O’Hara a jogos jussát akarja, akkor azért mindent meg fog tenni, eszköztől függetlenül. Ha az utcán nem tud a szenátorék közelébe férkőzni, akkor megpróbája levegőben, vagy föld alatt. És a város csatornarendszere kiváló volt a maga nemében, nem volt nehéz eljutni benne A-ból B-be. És Teddy ezt a lehetőséget választotta, mikor végzett az utolsó beszélgetéssel, öreg mesterével. Neki indult, hogy elvégezze azt, ami a „nagykönyvben” elő volt neki írva.

 

Pazarul megterített asztal mellett ebédelt a két bandavezér. Finom ételek és italok sorakoztak egymás mellett, megadták a módját. De hiába minden, csak turkálták az ételt, mintha egy adag lószarral tennék ezt. Nyomasztó csend telepedett közéjük. Egyszer csak Murdoch kiejtette kezéből az evőeszközt és falfehéren bámult a másikra, kigúvadt szemekkel.

 

- Elindult, Primo. Érzem a zsigereimben. – Hörögte és lázas sietséggel bogozta ki elegáns nyakkendője csomóját a szenátor.

 

ADOMÁNYOZOK