Joy sápadtan ült az asztalnál és könyörgő pillantással nézett az öregre. Az végre elmosolyodott, megfogta a lány kezét és lágyan magához vonta. Ez volt az a pillanat, amikor a lány elsírta magát. Hüppögve hallgatta az öreg megnyugtató szavait.

 

- Ne félj semmitől, kicsi lány. A nagyember nem fog téged elhagyni. – És megsimogatta a könyörgőn ránéző lány haját.

 

Hívogatón villogtak az ócska neonreklámok a zsúfolásig tömött éjszakai utcán. Az emberek ráérősen korzóztak, nem törődvén a köztük őgyelgőkkel, akik zsákmányra lestek. Olcsó kurvák kínálgatták bájaikat a magányos férfiaknak, akik éhes tekintettel végeztek gyors fejszámolást és az eredménytől függően engedték magukat rábeszélni egy-egy gyors és szánalmas numerára.

 

A retkes bárokba ömlött a tömeg. Mindenhol káosz uralkodott. Lökdösődő, káromkodó pincérek, a részegség határán vagy már teljesen berúgva üvöltöző vendégek, füst, izzadtságszag és félhomály uralkodott az apró, túlzsúfolt helységekben.

 

A narkódealerek nyíltan kínálták portékájukat. Elégedetten ütögették zsebüket, minden sikeres üzlet után. Ma megint jól fognak keresni, gondolták magabiztosan és elégedetten forgatták ujjaik között a kis ezüstkanalaikat, néha-néha alágyújtva annak, a hiányozhatatlan öngyújtóval.

 

A hatalmas darab feka dealer szórakozottan forgatta hatalmas arany pecsétgyűrűit és hallgatta a hangszórókból üvöltő rapzenét, amiben éppen DJ Kool Herc kántálta világgá a jamaikai életérzést. A dealer körül istenigazából folyt az élet. Hatalmas mellű és farú, érzéki fekete lányok vonaglottak körülötte a hangos zenére, időnként felvillantva csábos szánt, villogó fogú mosolyukat.

 

A dealer tudta, hogy tartanak tőle, hiszen sokan tudták róla, hogy egy hatalmas szervezetnél van alkalmazásban. Sebezhetetlennek hitte magát, mert főnökei kínosan vigyáztak arra, hogy a piszkos munkát végző embereik a lehető legnagyobb szabadságot élvezzék. Pénze volt bőven, mindent megkapott, amire rámutatott. Most is, aki csak elment mellette, odabiccentett neki és ő ezt nagyon élvezte. Élvezte a saját nagyságát.

 

Talán ezért nem vette észre azt a férfit, aki talpig bőrbe öltözve, őt figyelte, ki tudja mióta. A hatalmas férfi unottan kortyolgatta italát és úgy tett, mintha nem törődne semmivel, miközben sötét napszemüvege mögül, fáradhatatlanul pásztázta a terepet és le nem vette pillantását a környezetével kedélyes feka dealerről. Az kiitta a poharában levő italt, nehéz aranyórájára nézet, majd ruháját igazgatva, sűrű köszöngetések közepette az ajtó felé indult.

 

Teddy utána ment, mint aki unja a zajt. Kicsit leszakadva követte, majd amikor az befordult egy sikátorba, gyorsabban kezdte szedni a lábait. A feka meghallotta a nehéz csizmák kopogását maga mögött és villámgyorsan megfordult, miközben kirántotta zsebéből a hatalmas Magnumot.

 

Elsütni azonba nem volt ideje, mert ebben a pillanatban hatalmas reccsenéssel eltört az alkarja a rázúduló, taglószerű ütéstől. Eltorzult arccal, csodálkozó tekintettel nézett bele a nagydarab férfi hideg, kegyetlen szempárába. Kemény kezek ragadták meg az arcát két oldalról és az utolsó szót, amit hallott, mielőtt kettétört volna a nyaka, már nem tudta értelmezni. Meghalt, mire a füléig ért. Teddy, mint az árnyék, ahogy érkezett, olyan gyorsan tűnt el a nagyvárosi éjszakában.

 

Az a néhány csellengő, aki látta az esetet, később ezt vallotta a rendőröknek:

 

- Hirtelen megjelent egy sötét tornádó és mire feleszméltünk, egy rongyszerű hullát hagyva maga mögött, már el is viharzott. Ne nevessenek, tényleg olyan volt, mint egy tornádó. Hatalmas sebességgel érkezett és ugyanolyan sebességgel el is tűnt. Nyomában csak a pusztulás maradt.

 

A kövér nyomozó izzadtan törölgette homlokát és mélán tekintett a semmibe:

 

- Ó bassza meg… Már megint egy őrült, aki a fejébe vette, hogy kipucolja a városból a szemetet. Éljen! Hát nem lesz unalmas a jövő… – Gondolta keserűen és elfintorodott mellé.

 

A városban elszabadult a pokol. Az újságok napról-napra kiáltották világgá a „Tornádónak” elnevezett takarító újabb és újabb akcióját. A városban megoszlottak a vélemények. Volt, aki magasztalta az ismeretlen bosszúállót, volt, aki – éppen az ellenkezőjét vallotta – közveszélyes őrültnek tartotta.

 

A rendőrség pedig egyelőre tehetetlenül tárta szét a kezeit a történtekre. A polgármester követelte az eredményt a rendőrfőnöktől, az pedig a beosztottjaitól. A rendőrök fingatták a besúgóikat. Tiszta őrület volt. Senki nem tudott semmit, káosz uralkodott az agyakban.

 

Teddyék eközben – látszólag - nyugodtan éltek a felhőkarcoló tetején levő otthonukban, ahol pontosan megtervezték egy-egy akciójukat. A számítógép segítségével pontosan kiszámolták a következő akció helyét, hiszen irdatlan mennyiségű adat állt a rendelkezésükre. Pontosan feltérképezték a leendő áldozatok mozgását és sohasem tévedtek. Hiába talált ki a láthatatlan ellenfél újabbnál-újabb trükköt emberei védelmében, mindig elkövettek valami apró hibát, amit a „Tornádó” kíméletlenül kihasznált, növelve ezzel áldozatai számát és okozva ezzel egyre növekvő dühöt és félelmet az ellenség két főnökének, Murdochak és Di Maggionak.

 

Ők eleinte egyáltalán nem vették komolyan a történéseket, aztán azt gondolták, valamelyik riválisuk küldte rájuk az embereiket, de rövid nyomozás után kiderítették, hogy erről szó sincs. Ekkor kezdtek el félni. Sejtették, hogy többről van szó, mint egyszerű zavarkeltésről. Veszettül gondolkodtak, napokig összezárva, hogy kinek árthattak ilyen mértékben!

 

Aki ezt teszi velük. Hogy gyilkolja az embereket. De hiába gondolkodtak, egyszerűen nem ugrott be egyiknek sem, ki lehet az, akinek jól látható célja, hogy ártson nekik. Az eszükbe sem jutott, hogy őket, a hatalmasokat, valaki porrá akarja zúzni.

 

Közben persze dolgozott a rendőrség is, de nem jutottak semmire és a polgármester lassan az őrület határára került, amiből fakadóan a rendőrfőnök is. Amiből fakadóan a beosztottak is. Lassan tehát mindenki, aki azzal volt elfoglalva, hogy elkapja a bosszúállót, a „Tornádót”.

 

Ennyit még nem basztatták a rendőrök besúgóikat, de hiába, ők egyre csak azt ismételgették, hogy nem tudnak az égvilágon semmit. Tehát egy fantommal álltak szemben és ez nem kis bizonytalanságot szült bennük.

 

Ahogy Murdochban és Di Maggioban is. Megingott eddigi szilárd helyzetük a „családok” között. A családok éhes hiénaként nézték eddigi barátaik vergődését. A szervezet megingott, jobbnál-jobb embereiket veszítették el, sorban egymás után.

 

A sajtó, felbuzdulva ezen a megingáson, egyre mélyebbre vájta saskarmait a két elismert, eddig kikezdhetetlennek vélt üzletemberbe, akik közül az egyik, ráadásul még a szenátus tagja is volt. Nagy fogás volt ez nekik. Murdoch nehezen viselte, hogy veszélybe került szenátori pozíciója. Ők ketten hatalmas pénzeket ajánlottak az alvilágban annak, aki nyomra tudja vezetni őket, de legalább egy ici-pici tippet tud adni nekik, ki lehet a „Tornádó”! Vergődtek és ezt a tényt egyikük sem tudta letagadni.

 

És akkor leszakadt az első emelet, az eddig gondosan építgetett várukban. A Tornádó lecsapott ara a helyre, ahol a nyers kábítószert dolgozták fel utcai forgalmazásra.

 

Az is csak olyan este volt, mint a többi. Murdoch és Di Maggio egy bárban múlatták az időt, szokás szerint gyönyörű lányok tárasaságában, akiknek foglakozásáról senkinek nem lehetett kétsége. Mellettük ültek a szervezet alvezérei, akiknek éppen eligazítást tartottak.

 

A hírt telefonon kapták. Murdoch, aki felvette a mellettük heverő rádiótelefont, sokáig meredt szótlanul a teli asztalra, majd amikor ráemelte tekintetét Di Maggiora, az rögtön tudta, hogy baj van. Nagy baj.

 

- Most jelentették, hogy a Tornádó végigsöpört a laboron. Minden odaveszett… – Suttogta rekedten, kiszáradt torokkal a nemzet felkent szenátora. A többiek a döbbenettől mozdulni sem tudtak. Megfagyott körülöttük a levegő. A dolog határozottan veszélyes volt számukra, ismerve a szenátort és főleg Di Maggiot.

 

Az akció a lehető legbanálisabban történt. Teddy – egy kis pénz segítségével – megtudta, hogy kik a szervezet elosztói, tehát azok az emberek, akik terítik az árut a dealereknek. Mivel tudták, hogy a narkó nyersen kerül az országba, feltételezték, hogy azt valahol a közelben finomítják utcai minőségűre! Ennek így kellet lennie, hiszen naponta hatalmas mennyiség került az utcára és annak napi szállítása, meglehetősen kockázatos lett volna, még ha a főnökök hatalma az égig ért is.

 

Aztán a számítógép megerősítette Teddyt ebbéli hitében. Joy briliánsan kidolgozott analizációs programja segítségével, majdnem pontosan behatárolták az elosztók mozgásterületét és innentől kezdve, már szinte semmiség volt megtalálni a finomítót.

 

Nem kis része volt ebben a feladatban a lánynak és az öregnek. Rendszeresen, szinte naponta részt vettek a felderítő munkában, Teddyé általában „csak” a végrehajtás volt, hogy minél kevesebbet mutatkozzon az utcán, hiszen a termetéről, a különleges fazonjáról esetleg felismerhették volna, de legalábbis felkeltette volna a gyanút néhány emberben.

 

A fiú önkéntes nappali száműzetést vállalt, amig tartott ez az egész. A finomító nem okozott neki különösebb nehézséget. Pikk-pakk a finomítóban volt, és ott nem cáfolt rá a nevére, végig száguldott az épületen. Az akadékoskodók törött nyakkal zuhantak a földre. Munka közben Teddy nem érzett szánalmat. Fanatizmusát talán apjától örökölte. Hajnalonta a meditáció után, mintegy saját magát feloldozva az elkövetett bűnök alól, nyugodtan végzett magában számadást. Újfent közelebb került egy lépéssel, az oly nagyon áhított viperafészekhez.

 

Murdochnak és Di Maggionak hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ha nem összpontosítanak rendesen a most zajló eseményekre, akkor hamarosan meghallják a lélekharangokat kongani. Ezt egyikük sem akarta. Ravasz tervet eszeltek ki, ami – még az ő számukra is - rettenetes pénzbe került. Segítségül hívták ők is a számítógépeket.

 

A terv lényege azon alapult, hogy minden eddiginél hatalmasabb figyelőhálózatot építettek ki. Megalkották a létező legnagyobb besúgórendszert, aminek az élére állítottak néhány számítógéphez értő, elismerten értelmes - de főleg megbízható - hozzájuk (a pénzükhöz) lojális embert, akiknek az volt a feladatuk, hogy összesítsék és rendszerezzék azt a temérdek információt, amit a jól fizetett informátorok összehordtak.

 

Munkájuk hamarosan eredményt produkált. Összevetve a helyszíneket, feltűnt nekik egy lány, aki szinte minden megtorló akció előtt járt a helyszínen, egy öreg ázsiai kíséretében. Elhatározták, hogy ezentúl nagyobb figyelmet szentelnek a különös párnak. Emberek tömegét állították rájuk, hogy a leggyorsabban, a legtöbbet tudják meg róluk.

 

Ez a módszer, egy darabig meddő kísérletnek bizonyult, aztán szinte a semmiből, sikerrel jártak. Teddy elkövette azt a hibát, hogy a lánnyal és az öreggel hétvégi piknikre indult, ekkor szúrták ki őket a figyelők. Lélekszakadva rohantak megbízóihoz, hogy jelentsék a hírt és csörögjön a kassza. Di Maggio és Murdoch, a hír hallatán felszabadultan egymásra röhögtek, majd magukhoz rendelték az alvezéreiket.

 

A rendőrfőnök tajtékzott, amikor eligazítást tartott embereinek.

 

- Ide figyeljetek szarházik! Hát mi a büdös francnak tartalak én benneteket, koloncnak? – Kérdezte válaszra sem várva, aztán folytatta, egyre inkább belelovallva magát.

 

- A polgármester szorongatja a tökeimet! Egy hónap alatt több, mint negyven kibaszott hulla, előrelépés meg semmi! Hát mi folyik itt?! Ki ez?! Valami Conan? Basszátok meg, ha nem figyelünk, ez szép csendben kinyírja a fél várost, bennünket meg kilőnek a Holdra!

 

- Azért ez nem így megy főnök! – Vágott közbe az egyik öreg detektív.

 

- A tag csak az alvilágot nyirbálja, annak is csak egyetlen családját! Tudja mire gondolok, ugye? Nem értem, mi a baj, hiszen a piszkos munkát elvégzi helyettünk, hát nem ragyogó? – Zárta le mondókáját ezzel a filozófikus hülyeséggel a közbe szóló és úgy pislogott körbe, mint egy földre szállt buddha.

 

A rendőrfőnök közel járt egy jópofa infarktushoz.

 

- Jól hallok? – Hápogta. – Te ezt az egész szart ilyen könnyedén fogod fel? Hát akkor miért nem állsz be Robin Hood szabadcsapatába, te megveszekedett tulok? Hát ez elképesztő… Ilyen emberekkel kell együtt dolgoznom! Te atyaisten! Mi ez itt, állatkert? Körülbelül úgy néztek ki most, mint egy páviánhorda tetvészkedés közben! Lassan a seggetek is olyan piros lesz a sok üléstől! Mit akartok? Igényeljek egy-két billiárdasztalt és írjak ki egy rendőr bajnokságot, hülyék részére? – Üvöltött most már elkeseredetten a rendőrfőnök megtörve.

 

- Takarodjon mindenki a szemem elől és ne merjen senki visszajönni eredmény nélkül! – Hörögte, és a nyakkendőjét lazítgatva, lerogyott a foteljába. A demoralizált detektívcsoport tagjai lábujjhegyen osontak ki főnökük szobájából, mint megannyi balettáncos a Kirovból. Mindegyikük takarodott ki a hideg éjszakába.

 

Iszonyú tervet eszeltek ki a gengszterek. Az ötlet az egyik alvezéré volt, a tányér orrú Baker-é. Ő volt annak a csoportnak a vezetője, amely vezetőik testi épségét vigyázta. Közkeletű nevén a testőr-góré.

 

Régóta haragudott már egy másik emberre, aki pont ugyanolyan pozíciót töltött be a szervezetben, mint ő. Ez az ember az elosztók főnöke volt. Rivalizáltak egy jobb pozícióért, a több pénzért és ezt mindenki tudta róluk. Valószínűleg ezért nem lepett meg senkit Baker ördögi terve. Persze, ha meglepett is volna bárkit is, akkor sem szóltak volna, hiszen most olyan idők jártak, amikor szükség volt a gyors eredményre a Tornádó mihamarabbi megállítására, és Baker terve pont ezt ígérte.

 

- A Tornádó egy zacskó fingnak se lesz jó a végére! – röhögte Baker teli szájjal, mikor elmondta a többieknek, a ringben sok harcot látott agyában megszületett tervet. A terv rendkívül egyszerű volt: fel kell áldozni az elosztók főnökét, hogy csapdába csalják a Tornádót. Ez nagyjából azt jelentette, hogy odadobják az embert a Tornádó elé, hadd csináljon vele, amit csak akar. És akkor jönnek ők! Csapdát állítanak neki és elpusztítják. Ezzel egyidőben egy másik csoport, lekaszabolja a rendszerint otthon maradó lányt, az öreg kínaival együtt. Ezzel egycsapásra megoldódnak a problémák. Az összes probléma.

 

A sok rossz arcú, helyeslően bólogatott a terv hallatán és el is kezdték annak kivitelezését.

 

Di Maggio feladata volt, hogy felhívja a „tisztáldozatot” és közölje vele, hogy mától fogva személyesen kell ellenőriznie az embereit. Amaz szó nélkül letette a telefont és nekiindult az éjszakának. Talán nem is sejtette, hogy a napjai meg vannak számlálva. Di Maggio meg vigyorgott telefonálás után,  mint a tigris, amelyik éppen talált egy kecskét. Gyorsan elsietett Murdoch irodájába, hogy gyöngyöző pezsgővel koccintson a szenátorral. Ivás közben először vigyorogtak egymásra hosszú idő óta, a várható sikerre gondolva.

 

ADOMÁNYOZOK