Joy, nőiességével betöltötte a lakást. A házimunka oroszlánrészét átvállalta, így a két férfi még többet foglalkozhatott a chi-vel. Az egyik a keresésével, a másik a felé vezető út mutatásával. Gyorsan összecsiszolódtak. Joy és Teddy, mintha évek óta feleség és férj lennének, mellettük Li bácsi pedig a fiuk és apjuk volt egyszemélyben.

 

Jókat mosolyogtak az öreg nyugati civilizációhoz viszonyuló esetlenségén, ki azonban sosem nevették, hiszen mindketten tisztában voltak annak hatalmas tudásával. Vasárnap volt, amikor a chi először jelzett Teddyben, meditáció közben. Egyszer csak megjelent a szemei előtt egy kép. Saját magát látta belülről. Li bácsi a történtek után, együtt örült vele. Aztán már hamar összeállt a mozaik. A chi magával hozta fegyvereit is. Átadta őket Teddy kezeinek, lábainak, agyának. Egyszer csak készen állt a harcra!

 

Li bácsi és Joy bevásárolni mentek, Teddy a számítógép előtt ült. Az adattárat lapozgatta, amelyet a lány rendszerezett neki. Az összes kábítószeres híradást betáplálta a komputerbe. Teddy szórakozottan lapozgatott benne, majd futtatni kezdte a gép valószínűségszámító programját. A végén két nevet köpött ki a printer: Primo di Maggio és Vincent Murdoch. Teddy tudta, hogy ismét elérkezett céljához és azt is, hogy át is lép a kapuján. Ő nyert. Az ellenfelek kapitulációja csak idő kérdése volt. Az pedig van bőven. Temérdek ideje van…

 

Valahol a Karib-tenger egy kis privát szigetén óriási volt a sürgés-forgás. Géppisztolyos őrök vizsgálták a partközeli vizeket. A frissen épített dokkokban állt egy hatalmas yacht, néhány, katonainak tűnő rohamcsónak és egy nagyobb tengerjáró hajó. Emberek hada sétálgatott a hajókra fel és le. Mindegyik cipelt magával valamit, ami nem lehetett könnyű munka, hiszen az egyik kezüket lekötötte az a kis automata géppisztoly, amelyet mindannyian maguknál hordtak rakodás közben is. Figyelemreméltó szervezettséggel folyt a munka, a rakodók mozdulatai is hatalmas rutinra vallottak.

 

A sziget közepén jókora villa állt, körülötte paradicsomi állapotokat felidéző kerttel. Csak a fákon itt-ott trónoló fegyveresek képe rontotta valamelyest ezt a látképet. A kertben lévő hatalmas úszómedencében gyönyörű nők lubickoltak, ahogyan megszülettek. Őket bámulta elégedetten és egyre inkább ébredező vágyakkal egy középmagas, már nem igazán fiatal férfi a villa nappalijának hatalmas ablakain át. A légkondicionáló hűvös levegőt fújt be a teremnek is beillő nappaliba, a férfi mégis - mintha izzadt volna - időről-időre végig húzta kifordított tenyerét a homlokán. Fehér bermuda nadrág és fehér alapon tarka mintás Hawaii ing volt az öltözete. Hirtelen megunta a sétálgatást, odalépett egy asztalhoz és megnyomott egy gombot. Néhány pillanat múlva, inasruhába bújtatott, fiatal férfi lépett be a halkan szétnyíló elektromos működtetésű ajtón:

 

- Parancsoljon Mr. di Maggio! – Hangja módfelett tiszteletteljes volt.

- Á, Freddy! Hozzon valami hideget inni. de sokat! – Szólt Di Maggio, a parancsoláshoz szokott emberek stílusában.

- Ja, és Freddy! Látja azokat a sellőket a medencében?

- Igen, uram!

 

- Na, akkor a legszebb cafkát küldje be hozzám! Magára bízom a választást! – És intett, hogy elmehet. Az inas távozása után, Di Maggio elégedetten és vágyakozón dörzsölte össze finom bőrű, precízen manikűrözött kezeit. Tipikus olasz volt, bár ő maga már az Államokban született. Szülei a háború elől menekültek, a számukra a szabadságot jelentő USA-ba. Fiuk már itt alapozta meg birodalmát, igaz meglehetős nehézségek és áldozatok árán. Persze az áldozatot nem neki kellett hozni sohasem.

 

Temérdek vér tapadt a kezéhez, hiszen ő mindig tartotta magát a régi mondáshoz, miszerint „a cél szentesíti az eszközt”. Az ő célja pedig a hatalom volt és ebben nem ismert könyörületet. Minden rendelkezésére álló eszközt bevetett, hogy megszerezze és megtartsa azt. Úgy ismerték országszerte, a „kíméletlen rohadék”. Szenvedélyessége néha az egekig szökött. Sohasem bírta elfojtani a vágyait. Megszokta, hogy amire csak rágondol, az szinte azonnal az övé lesz. Most is, szinte remegett az izgalomtól, ahogy figyelte a fejedelmi alakú, babaarcú lány közeledését az ablakon át.

 

Az elkövetkezendő gyönyörökön gondolkodott éppen, amikor az inas megjelent az ajtóban egy tálcányi itallal és egy hatalmas jegesvödörrel a kezében, amiket elegánsan az asztalra helyezett és fejét megbiccentve távozott, átadva helyét a belépő szépségnek.

 

Di Maggio nem csalódott a lányban, aki valóságos vadmacskaként viselkedett a nappali szőnyegén. Csípett, karmolt, harapott és szenvedélyesen sikoltozott a férfi kezei között, akinek perverzitása pont az ilyen viselkedést kívánta meg áldozataitól. Néha egészen különleges dolgokat követelt a lányoktól, akik feltétel nélkül teljesítették a legőrültebb kívánságait is, hiszem a „kíméletlen rohadék” nekik sem kegyelmezett, ha valami nem úgy sikerült, ahogy azt ő kitalálta. Nem egy lány végezte már szemétdombon, össze-vissza vagdalt arccal és mélyen átvágott torokkal. Nem volt véletlen és igazi sem a lány odaadása a férfi iránt.

 

A röpke szenvedély után elégedetten tűrte, hogy a lány simogassa öregedő testét. Kortyolt egyet az italából és ismét megnyomta az asztalon lévő gombot. Az inas faarccal hallgatta végig főnöke kívánságát és távozott. Néhány perc múlva belépett egy hatalmas, feketehajú férfi, talpig terepszínű ruhába öltözve és bokáit összeütve megállt a szőnyegen édelgő párocska előtt. Egyáltalán nem volt meglepve. Bizonyára hozzászokott már az efféle szituációkhoz, mert hangján sem hallatszott a meglepetés, ahogy megszólalt:

 

- Jó napot Mr. Di Maggio! Mit tehetek Önért? – Kérdezte és lazított eddigi feszes testtartásán.

 

- Ó, százados! – Szólat meg Di Maggio szívélyes hangon – Töltsön magának italt, helyezze magát kényelembe és lazítson, barátom! – Folytatta – Esetleg egy lányt, Johnny? – Kérdezte, és hamiskásan rámosolyogva a tagbaszakadt emberre.

 

- Köszönöm uram! Egy hideg ital valóban jól esne, pokoli meleg van odakint. De a lányról – legnagyobb sajnálatomra – le kell mondanom, mert az emberek hamarosan végeznek a rakodással és tudja, hogy szeretem magam ellenőrizni a munka elvégzését! – Mondta udvariasan a százados, majd a poharat Di Maggio felé emelve, megitta annak gyöngyöző tartalmát.

 

- Uram! Kisasszony! – Biccentett, majd szabályos hátraarcot csinált és kiment a nappaliból, az ajtót óvatosan húzva be maga után.

 

Di Maggio elégedetten húzta szét a száját, majd oldalra pillantott a lány hibátlan testére és rávetette magát, mint egy éhes tigris.

 

A férfi izgatottan, nyakkendőjét meglazítva ült elegáns irodájának légkondícionált hűvösében és egy poharat forgatott kezében, gondolataiba mélyedve. Szórakozottan bámulta a telefont. Hirtelen elhatározással megnyomta a házitelefon gombját és pillanatokon belül megszólalt titkárnőjének hangja a hangszóróból.

 

- Mr. Murdoch? – Hangja várakozóan csengett.

 

- Maggie! Kérem, senkit ne kapcsoljon és ne is engedjen be hozzám Mr. Di Maggio telefonjáig, rendben?

 

- Természetesen uram, ez minden? – Búgta, szokás szerint csábosan.

 

- Igen, köszönöm! – Ezzel felállt az asztaltól és a bárszekrényhez lépdelt. Töltött magának vagy két ujjnyi bourbont, jeget lökött hozzá és szép lassan elkezdett sétálgatni az irodában. Az akcióra gondolt, kettejük közös akciójára. Már régóta együtt dolgozott Di Maggioval, valamikor együtt testőrködtek egy családnál. Ebből a helyzetből küzdötték fel magukat fokról-fokra, egészen addig, amíg – sikeres üzletemberként – be nem választották a szenátus tagjai közé.

 

Élete csúcsának tekintette az elektorságot. Megnyílt előttük a lehetőségek aranykapuja. És ők bizony, Di Maggioval karöltve, be is léptek rajta. Gátlás és habozás nélkül, hiszen ki merné nyíltan szóvá tenni egy megbecsült szenátor viselt dolgait? A szóbeszéd meg nem érdekelte. Ő és Di Maggio tartotta kézben az USA-ba irányuló narkóhálózatok jelentős részét. A konkurenciával könnyen megegyeztek, egyszerűen felosztották egymás között az országot, figyelve arra, hogy a zsírosabb falatok azért az ő tányérjukon landoljanak.

 

Nem is volt semmi baj, egészen addig, amíg egy nyomorult fekete rendőrszázados a fejébe nem vette, hogy börtönbe záratja őket. Majdnem katasztrófa történt, de aztán csak sikerült azt a szaglászó kis nyomorultat likvidálni a feleségével együtt. Ennek lassan már két éve és azóta sem akadt egy bátor vállalkozó a hálózat felgöngyölítésére.

 

-  „Hívhatna már ez az őrült!” – Mormolta a fogai között dühösen, Di Maggio-ra célozva.

 

- „Biztosan megint a háremét basztatja a vén kurafi… Hogy bassza meg, egyszer kicsinálják azok a szemét kis kurvák, az tuti…” – Tenyere sajgására eszmélt fel. Úgy szorította a vastag falú, metszett kristálypoharat, hogy majdnem elroppantotta azt. Rosszkedvűen ballagott vissza asztalához és dobta bele magát a jókora bőrfotelbe. Volt miért izgulnia, hiszen egy új, minden eddiginél jobb lehetőséggel kecsegtető szállítót próbálnak ki a mai napon. Olcsóbb árut hoznak, valahonnan Guatemala partjairól.

 

Di Maggio dolga az átrakodás a kis szigetén, aztán irány az államok. Ha beválik az új szállítóhoz fűzött remény, az pár millió dollárral több jövedelmet jelent nekik évente. Nemrég dobták piacra a cracket, a kis kenyérdarabkákra hasonlító kokaint és óriási sikert arattak vele. Aki egyszer kóstolta, azonnal függővé vált. Vevőkörük kiszélesedett, a terjesztők számát is sikerült növelniük, szóval a jelek szerint sínen volt a biznisz.

 

- „Ha ez bejön, akkor meg sem állok a fehér házig…” – Mormolta az arcán felsejlő önelégült vigyor kíséretében. A telefon éles berregése villámgyorsan visszazökkentette a valóságba. Villámgyorsan kapta fel és emelte füléhez a kagylót!

 

- Tessék!

 

- Hallo, Vinny? – Hallotta meg Di Maggio érdes hangját.

 

- Hallgatlak, Primo!

 

- Minden oké öregfiú, kezdődhet a tánc!

 

- Oké, kalandra fel! – Tette helyére a kagylót és hideg, kegyetlen mosollyal dőlt hátra foteljában.

 

Teddy, Joy és Li bácsi szerényen éltek a felhőkarcoló tetején lévő kis lakásában, mindenféle feltűnés nélkül. Tökéletesen készek voltak a harcra, csak a megfelelő pillanatot várták. Rengeteget tudtak már ellenfeleikről és megvolt az az előnyük velük szemben, hogy a két gengszter nem is tudott a létezésükről vagy legalábbis nem mutatták ennek semmilyen jelét. Erre a  kis fórra azonban szükségük is volt, hiszen képtelenek lettek volna leszámolni velük, ha előbb nem a szervezet néhány más, kisebb pozícióban levő irányítójára csapnak le. Így, mire kinyomozhatják, ki áll a megtorló akciók mögött, ők akár le is csaphatnak rájuk.

 

Továbbra is rendszerezték a mind jobban felgyülemlő adatokat és ezáltal egyre jobban feltérképezhették a narkó útját. Fáradhatatlanul járták az utcákat, mulatóhelyeket, belevegyülve a szinte állandó forgatagba. Senki sem sejthette, hogy mire készülnek. Teddy és Li bácsi, szabadidejükben Joyt oktatták a harcművészet alapjaira, aki meglepően könnyen tanulta meg az apró fortélyokat. Persze azért akadtak néha apróbb gondjaik is.

 

Ezek közül a legnagyobb falatnak a lány szülei bizonyultak. Nem akartak belenyugodni, hogy lányuk, valami ír fickó miatt befejezze egyetemi tanulmányait, de „az idő begyógyít minden sebet” alapon lassan-lassan felismerték lányuk eltökéltségét. Áldásukat adták a fiatalokra, aztán látványosan kivonultak az életükből. Néha azért telefonáltak azt tudakolván, hogy mi újság velük, hogy megy a soruk, mikor látogatják meg végre őket, de szerencsére többre nagyon nem futotta az idejükből.

 

Joy boldognak érezte magát. Teddyvel tökéletesen megértették egymást, testileg-lelkileg egyaránt. Mindig is szabadságra, kalandokra vágyott, amit a fiú oldalán maradéktalanul megtalált. Li bácsit a nagyapjának tekintette, vég nélkül képes volt csodálni a kicsi ember megbékélését a világgal és az őket körülvevő természettel. Estéről-estére örömmel itta az öreg szavait, mikor az a gyermekkoráról mesélt.

 

Meghasonultan gondolt saját addigi életére és szülei viszonyára a világgal. Észrevétlenül vált tökéletes háziasszonnyá és elérte azt, amit eddig nem sok embernek sikerült: megnevettette Teddyt! Persze ezek a momentumok csak ritkán adattak meg neki, egy-egy forró, szenvedélyes éjszakán vagy nagyon ritkán, egy jól sikerült piknik közben.

 

Ugyanoda jártak hétvégenként, ahová annak idején Teddy járt meggyilkolt nevelőszüleivel, a környező állam hegyeibe. A kirándulások, az újra bejárt ismerős helyek által felidézett régi képek éberen tartották Teddy bosszúvágyát. Joy akkor vált teljes értékű szövetségesévé, mikor Li bácsi egy ízben rátalált egy iskolai kirándulás gyermekeire és annyira a hatásuk alá került, hogy a srácok elcipelték magukkal a hagyományos kínai viseletben pompázó emberkét a maguk szórakozására.

 

Ekkor kettesben maradtak és Teddy elmesélte a lánynak az életét, elejétől a végéig. Mire végzett, besötétedett körülöttük. A lány a fiú mellkasára hajtotta a fejét, ahogy egymás mellett ültek és megígértette vele, hogy nem hagyja el sosem.  Teddynek persze ezt nem esett nehezére megfogadni, hiszen rajongásig szerette a lányt. Ő volt az a személy, akivel megoszthatta minden lelki baját, bánatát, örömét.

 

Persze Li bácsi is rettenetesen hozzá nőtt, akiről kiderült, hogy gyermekeivel együtt vágott neki a világnak, ám nagyon nem tetszett neki az itteni világ, ezért elhatározta, hogy hazatér ősei földjére, ám közbejött Teddy. Az öreg mindent látott és úgy érezte, a becsülete – amire pedig minden öreg kínai fenemód büszke – nem engedheti, hogy sorsára hagyja a szinte haldokló fiút. Meg különben is! Ha már a fiai között egy sem akadt, akinek átadhatta volna tudását, mely otthonában apáról-fiúra szállt és végre talált egy megfelelően jó embert, aki ezt megérdemelné, akkor miért ne tenné meg?

 

És hogy Teddy erre érdemes volt, azt attól a pillanattól kezdve tudta, hogy a szeme előtt vívott meg azzal a sok rosszarcú emberrel. Tehát maradt. Új családot talált és ez elégedetté tette. Kitalálta minden gondolatukat, és befelé tartó mosolygással tekintett az előtte kibontakozó hatalmas szerelemre és ragaszkodásra. Tisztában volt vele, hogy a fiú kedélyére rendkívül jó hatással volt a lány feltűnése, ezért roppantul becsülte Joyt, annak szépségét, tisztaságát és jóindulatát.

 

Jól érezte magát az őt most körülvevő gyerekek között is, éppen régi kínai mesékkel szórakoztatta őket, amikor egyszer csak feltűnt néhány igen rosszarcú alvilági alak, késekkel és pisztolyokkal felfegyverkezve, akik egy pillanat alatt a gyereke közé vegyültek, el-elsütve fegyverüket, ami óriási riadalmat okozott az ifjak között. Li bácsi villámgyorsan reagált és a hozzá legközelebb eső alakot, korához képest szemfényvesztően hihetetlen gyorsasággal lefegyverezte és elindult a többi felé.

 

Ebben a pillanatban villant át Teddy agyán Li bácsi hangja: „Indulj fiam!” Villámgyorsan talpra ugrott és a mit sem értő Joyt maga után húzva megindult a sötétben abba az irányba, amerre az öreg indult a gyerekcsoporttal. Ahogy kiértek az erdősávból, erejét megkétszerezte az eléje táruló látvány. Ekkor Joy is nagyon bátran viselkedett, hiszen nem állt neki sikítozni, mint ahogy tette volna azt a helyében sok nő és bizony férfi is, hanem a helyzetet okosan és gyorsan felmérve, teljes erejéből a kezét addigra már elengedő és a csoportosulás irányába száguldó Teddy nyomába eredt.

 

Teddy úgy robbant be az előtte kavargó embercsoportba, mint puskagolyó egy szivacsfalba. Agya teljesen átprogramozódott. Egy villanásnyira feltűnt előtte Li bácsi arca is, aki amint meglátta őt, elmosolyodott. miközben tisztán hallotta a gyerekek és tanáraik rémült kiáltozását és a gazfickók folyamatos káromkodását és üvöltözését.

 

Teddy az első szarházit egyetlen, torokra mért rugással intézte el, majd – mintha hátul is lenne szeme – egy másikat gyönyörűen kivitelezett könyöktámadással tett harcképtelenné. Kezei és lábai szemmel követhetetlen gyorsasággal dolgoztak és mire Joy odaért, addigra Teddy és az öreg harcképtelenné tette a fegyveres támadókat.

 

A megtámadott csoport megnyugtatása azonban Joyra hárult. Mindezt hihetetlen türelemmel és szeretettel csinálta, néhány hosszú perc elteltével helyre is állt a béke. A támadók egymás mellett feküdtek összekötözve a sebtiben összeszedett szíjakkal, cipőfűzőkkel, hátizsák hevederekkel. A gyerekeket hozó busz sofőrje elindult rendőrökért. A srácok kíváncsian bámulták a nyolc, pillanatok alatt harcképtelenné tett embert és ájulattal vegyes tisztelettel fogták körbe az őket megvédelmező két férfit, akik így, egymás mellett állva, meglehetősen nevetségesen hatottak volna, ha nem éppen az előbb vittek volna véghez egy kisebbfajta csodát a szemük előtt.

 

Nemsokára magához tért az egyik támadó és nem volt különösebben nehéz feladat kiszedni belőle, hogy kik ők és mi volt a céljuk a támadással. Kiderült, hogy egy közeli városban működő galeri tagjai, akik – miután nem volt pénzük, hogy megszerezzék a mindennapi crack-adagjukat - úgy gondolták, hogy itt a hegyen kirabolnak egy kiránduló csoportot és a zsákmányból majd futni fogja narkóra, meg egy kis sörre is.

 

Teddy undorodva bámulta a szánalmas alakokat. Nem is próbálta meg elrejteni a róluk alkotott véleményét. Remegett az indulattól, ám Joy érintésére azonnal ellazult. Észrevette Li bácsi kérdő pillantását. Hátrébb lépett a gúzsba kötözött alakoktól és a srácokhoz fordulva így szólt a még mindig megszeppent gyerekarcokhoz:

 

- Látjátok, srácok! A narkótól kivetkőztök magatokból… Sose felejtsétek el ennek a nyolc, embernek nevezett állatnak az arcát. Mi most elmegyünk, de mindig ott leszünk mindenütt, ahol szükségetek lesz ránk. – Ezzel megfordult, belekarolt a lányba és az öregbe, majd hamarosan eltűntek a még mindig őket bámuló szemek elől. A hamarosan kiérkező rendőrök, fejüket csóválva hallgatták a különös történetet a bosszúálló „Tornádóról”, ahogy a gyerekek elnevezték a hatalmas férfit, valamint az öreg kínairól, meg a gyönyörű lányról, aki nagyon barátságosan nyugtatgatta őket.

 

Másnap reggel Murdoch és Di Maggio együtt kávézgattak a szenátor elegáns irodájában és éppen a tegnap lebonyolított akció részleteit vitatták meg. Nem vitás, hogy mindketten nagyon jól jártak és az sem volt kétséges, hogy a későbbiekben még nagyobb sápot zsebelhetnek be a Guatemalai szállítmányokból.

 

Csevegésüket az angyalarcú Maggie megjelenése szakította félbe. Di Maggio kaján pillantásokkal vizslatta a lány fenekét miközben ő kecses mozdulattal főnöke asztalára ejtette a napi sajtót és postát. Egészséges fogsorát a két férfira villantva, kiriszálta magát az irodából.

 

Di Maggio vágyakozva sóhajtott fel, miközben barátja pillantása az asztalon fekvő újság címlapjára tévedt. Azon vastagon szedett betűkkel a következő cím állt, szinte harsogva:

 

- „A TITOKZATOS TORNÁDÓ SZÍNRELÉPÉSE!” – A szenátor kíváncsian az asztalhoz lépett és egyre növekvő figyelemmel mélyedt bele a cikkbe. Mikor végzett vele, a még mindig a lány fenekén sóhajtozva gondolkodó Di Maggio orra alá tolta azt és igencsak bőszült hangon szólt hozzá.

 

- Látod ezt, Primo?!

 

- Mit, cimbora? – Hangzott a flegma válasz, amely kérdés volt.

 

- Olvasd el! – Bökött Murdoch szenátor a másik orra alá tartott cikkre. Primo elolvasta aztán felnevetett.

 

- Na és? Mi van ebben? – Kérdezte kacarászva az olasz és úgy folytatta:

 

- Biztosan valami önjelölt Robin Hood! Ne is törődj vele, cimbora!

 

- Persze, persze… - Válaszolta Murdoch, gondolkodástól ráncos homlokkal.

 

- Biztos csak egy hülye… - Ezzel ledobta az újságot a dohányzóasztalra, majd koccintott barátjával az élet szépségére.

 

Teddy nem örült a cikknek. Az újságíró szinte misztifikálta tettüket. Egy dolog viszont jó volt, mégpedig az, hogy a gyerekek és tanáraik nem tudtak pontos személyleírást adni róluk a rendőröknek és így nem kellett attól tartaniuk, hogy bárki felismerheti őket. Jót mosolygott magában újdonsült nevén. T O R N Á D Ó. Ízlelgette a szót, aztán letette az újságot és a hálószobába sietett, hogy tanújelét adja Joy iránti szerelmének.

 

A lány még aludt, ám a fiú ingerlésére, vágyakkal telítve ébredt. Aztán hosszú ideig csak a szenvedélyes szeretkezés hangjai hallatszottak. Mikor beteltek a másikkal és hanyatt fekve pihegtek egymás karjaiban, a lány egyszer csak a fiú füléhez emelte a száját és pajkosan súgta bele:

 

- Drágám, úgy ölelsz, mint egy fékevesztett tornádó… - Teddy összerezzent a név hallatán, aztán elgondolkodva meredt a lány szemébe.

 

Az ügyeletes rendőrfőnök belebambult az újságba. Előtte feküdt asztalán az előző napi történések teljes dokumentációja. Fáradt volt. Ügyet sem vetett a körülötte sürgölődő gépírólányra, aki éppen egy nagy csésze gőzölgő feketekávét rakott főnöke elé. A sokadikat aznap reggel. Amaz továbbra is az újságba meredve motyogta maga elé:

 

- Azt hiszem, kurvára elkelne még egy-két ilyen Tornádó!

 

- Mondott valamit, Főnök? – Kérdezett vissza a gépírólány.

 

- Nem, nem Suzy, csak hangosan álmodozom.

 

- Aha… - Konstatálta a lány és a fejét rázva kiment az irodából.

 

Teddy reggeli után közölte döntését Joy-jal és Li bácsival. Hangja határozottan szólt:

 

- Úgy döntöttem, hogy ha már úgyis színre lépett a Tornádó, hát akkor söpörjön végig a parton! Valahogy ki kell ugrasztani a viperákat a fészkükből, úgyhogy elkezdem az akciót. Alulról ütök, az majd összezavarja őket, mert nem fogják tudni, hogy mi is az igazi szándékom. Biztos vagyok benne, hogy ők is elolvasták azt az ostoba újságcikket és vélhetően hamarosan be fognak azonosítani, hiszen egyszer már összeakaszkodtam a fogdmegjeikkel.

 

Most tehát, már sietnem kell. Ismerek néhány piti passzert. Rajtuk keresztül majd feljebb jutok. Csak szólok, hogy hiába próbálnátok lebeszélni a dologról, nem fog sikerülni. Eljött végre az én időm! – Fejezte be Teddy a monológját és várakozón vizslatta a másik kettőt. Azok hallgatásba burkolózva ültek, még Li bácsi is elfelejtett mosolyogni. Teddyt vizslatta és lassan, nagy levegőt véve megszólalt, miközben az asztal alatt megszorította az éppen megszólalni készülő Joy kezét.

 

- Nézd fiam… Te döntésed határozott. Chit ismered, fegyverei most már a te fegyvereid is. Használd őket, ahogy jónak gondolod. De soha nem felejtsd el, és remélem, hogy még két emberre támasztod lelked súlyát. Ez a küzdelem nemes, felidézed bennem őseim harcát a betolakodókkal szemben. Neked azonban két oldalra kell figyelned. Az egyik az ellenség, a másik a törvény, ami könnyen ellened fordulhat. Furcsa törvényeitek vannak, nem mindig segítik az igazságot, hát vigyázz!

 

Könnyen úgy járhatsz, mint mókus, amit belehajtanak kerékbe. Ha eszedre hallgatsz, akkor nem kell kereket örökké hajtani. Törekedj végére! Neked két ember kell, a többiek porszemek csak és ezek hamar leperegnek az órán, ami most te vagy. Vigyázz, ne kelljen megfordítani, mert az már nagyon veszélyes lehet. – Fejezte be és hajolt meg Teddy előtt keresztbe font karokkal.

 

Teddy viszonozta a meghajlást, majd elnézést kért és gondolataiba merülve, kiment a teraszra.

 

ADOMÁNYOZOK