Roppant nehezen, de sikeresen illeszkedett be Teddy a két öregedő ember közé.

 

Amy – mintha csak pótolni akarta volna élete során felhalmozódott, gyerekek iránti szeretetét – néha bizony túlzásba is vitte volna, de Jack kiválóan töltötte be a szelep szerepét. Rengeteg indulat vezetődött le rajta keresztül, de érezte, tudta, hogy mindez nem hiába történik. Amy és Teddy is kivirágzott.

 

A fiú elképesztő módon megnőtt, megerősödött. Férfiasodó testén egyre inkább visszatükröződött apja egykori alkata. Jó tanuló volt és beválasztották az iskolai focicsapatba is. Szégyenlőssége, szorongása azonban nem múlt el. A lányoktól tartott és ki nem álhatta a gazdag családból származó srácokat, bár neki is megvolt mindene, hiszen a nevelőszülei, mint köztiszteletnek örvendő, a város alkalmazásában dolgozó emberek, meglehetősen jó életet tudtak biztostani, immáron a fiúval teljes családjuknak. Sokszor megbámulták őket, vajon mit kereshet a vörös hajú, nagydarab fehér fiú az őszülő hajú, mosolygós afroamerikai házaspár mellett.

 

Teddy nagyon szerette nevelőszüleit. Az idők során papának és mamának szólította őket. Ez a tény Amy és Jack számára óriási boldogság volt. Szinte vég nélküli hétvégeket töltöttek el a szomszéd állambeli hegyekben. Mindannyian vonzódtak a természethez, amely talán a szabadság kiteljesedését jelentette nekik. Minden hétvégén egyre közelebb kerültek egymáshoz.

 

Szinte elrepült az hat év, amióta egy családnak számítottak és Teddy elvégezte a középiskolát, miközben hatalmas, medveerős férfivá ért. Nevelőszülei büszkék voltak rá. A fiú majdnem egy lábbal magasabb volt, mint ők és az iskolai sportkörökben ódákat zengtek fizikumáról. A nagy csapatok versengtek a fiúért, jobbnál-jobb feltételeket  ígértek az érte versengő egyetemek. Teddy a YALE-t választotta, szülei nem kis büszkeségére. Tökéletesen beteljesedettnek érezték életüket és úgy gondolták, ez most már így is marad örökre. Persze nem sejthették a jövőt…

 

Egy alkalommal Jack egy titokzatos ügy felderítését végezte, akkor kezdődtek a telefonhívások. Éjjel-nappal zaklatták őt és Amyt, otthonukban és a munkahelyükön egyaránt. A dolog lassan nagyon komolyra fordult..

 

Teddynek természetesen nem szóltak a zaklatásokról semmit, de a fiú érezte, hogy valami nincs rendben velük, ám úgy gondolta, hogy úgyis elmondják neki a bajukat, hiszen nem őriztek titkokat egymás előtt. A téli szünidő eltelte után, Teddy visszautazott a kollégiumba, de a repülőút alatt végig, valami megmagyarázhatatlan, rossz érzés uralkodott rajta. Időről-időre felrémlett előtte idős szülei arca, amint borzalmas kínokat élnek át. Rémülten hessentette el magától gondolatait. Megpróbált csak a leendő vizsgáira és a minden évben óriási szenzációt jelentő, egyetemi football-döntőre koncentrálni. Így érkezett meg – rossz gondolatoktól átizzadva – sikerei színhelyére.

 

A reptéren várta Joy, egy gyönyörű, fekete hajú lány, akinek felmenői között előfordultak telivér cherokee indiánok is. A lány fenemód vonzódott a hatalmas termetű fiúhoz, bár nem is annyira a fizikuma, inkább annak valamitől lemondóan fájdalmasnak tűnő intellektusa volt a mágnes, ami húzta őt magához. Igazság szerint, szinte semmit sem tudott a fiúról, csak azt, hogy az apja százados a rendőrségnél, anyja pedig árvaházi tanár.

 

Egy ízben, mikor az egyetemen nagyszabású ünnepség volt és a diákok meghívhatták szüleiket is, meglepetten tapasztalta, hogy a fiú szülei feketék.

 

Ugyan meglepődve konstatálta a tényt, de sosem firtatta az okát. Igazából semmiféle testi kapcsolat nem volt közöttük, csak randevúzgattak és általában együtt töltötték el az idejüket. Előre eldöntött tény volt majdani együtt élésük, legalábbis ezt gondolta mindenki a környezetükben. Persze, hiszen senki nem sejthette a jövőt…

 

Szerda délután történt, éppen egy előadás kellős közepén. Teddyt keresték. Mikor a fiú meglátta apja helyettesét, ahogy a kalapját gyűrögetve egyik lábáról a másikra állva várakozott a folyosón őrá várva, rögtön tudta, hogy valami baj van. Nagy baj. Némán meredtek egymásra egy darabig, miközben a fiú agyán számtalan gondolat cikázott át.

 

- „Bökd már ki, ember!” – Szinte sírva beszélt magában Teddy. Az ember nagyot sóhajtott, majd vontatottan megszólalt:

 

- Nézd Teddy… Én igazán nagyon sajnálom és… mindent elkövetünk, hogy elkapjuk azokat a rohadékokat… De sajnos egyelőre tehetetlenek vagyunk… Tudod… Ma reggel történt… Egy pillanat volt csak az egész… Felrobbant az autójuk… Mindketten benne voltak és… és… - Furcsán hangzott a csendes folyosón a fiú számára a tehetetlen férfi sírás, főleg egy akkora darab pasas szájából, mint amekkora apja helyettese volt. Teddy tompán, ledermedve bámulta a középkorú hadnagyot, aki gyűrött zsebkendőjével törölgette felváltva a szemeit beterítő párát és homlokáról a kín verítékét.

 

- Mikor lesz a temetés? – Kérdezte a fiú, szinte szenvtelenül.

 

- Vasárnap délután… Én… Én nagyon sajnálom Teddy és… Ha ez számít valamit, hát tudd meg, hogy mindenkit nagyon megdöbbentett a hír… És mindenki veled érez… És… És…

 

- Hagyd csak Sam! – vágott közbe kurtán Teddy.

 

- Szombatra otthon vagyok. – Mondta és szinte álomkórosan  indult neki a városnak.

 

Mire hazaért, döntése végérvényessé vált. Túl sokat szenvedett ő ahhoz, hogy csak úgy szó nélkül elmenjen a történtek mellett.

 

A szertartás szolíd volt, de rengetegen voltak a város kicsi temetőjében. Körös-körül ismerős arcok tűntek fel a fiú körül, bármerre is nézett. Utálta, hogy sajnálták. Ez a gyász, igazából csak az övé volt.

 

Nem nagyon találta a helyét az öreg házban, hiába vették körül segítőkész emberek, túl friss volt még a fájdalom. Sam elmesélte, hogy apja darázsfészekbe nyúlt azzal, hogy megpróbálta lekapcsolni narkóhálózat főnökeit. Minden bizonnyal ők állnak a merénylet mögött, és ha ez tényleg így van, akkor átkozottul nehéz dolga lesz a rendőrségnek, mert ezeknek az embereknek nagyon messzire elér a kezük. Talán még a szenátusig is! És persze a rendőrség is kellőképpen korrumpálódott ahhoz, hogy – egy kis baksisért cserében - bármit kifecsegjen valaki közülük a készülő akciókról.

 

- Teddy! Remélem, semmi hülyeségen nem töröd azt az átkozottul kemény, ír koponyádat! Szeretném, ha semmiképpen nem avatkoznál bele az ügybe, hanem ránk bíznád ezt a dolgot! Ok?

 

Teddy lassan szembenézett a testes hadnaggyal, majd határozott hangon megszólalt:

 

- Elkapom őket, Sam! Talán tudod, miért! És ezt nem fogja tudni megakadályozni senki. Se te, se más. Világos? És most hagyjatok magamra legyetek szívesek! – Dőlt hátra a fotelben és behunyta a szemét. Mindig így csinált, ha valakivel nem akart tovább kommunikálni. A részvétnyilvánítók lassan felszedelőzködtek és az utolsó csendben tette be maga után az ajtót.

 

Teddy szép csendesen tűnt el a YALE-ről. Szándékosan nem kereste meg Joyt, hogy ne kelljen szembenéznie a valósággal, mennyire szereti a lányt. Úgy intézte el a dolgait, hogy személyesen csak a legszükségesebbeket végezte, a többit telefonon vagy levélben.

 

Az öreg házat eladta és vett magának egy apró garzont egy felhőkarcoló tetején - a terasz miatt. Pénzgondjai nem voltak. Öröksége és saját, sporttal megkeresett pénze elegendő volt terve végrehajtásához, utána meg akármi is történhet, az túl messze volt egyelőre. Szándéka, eltökéltsége szilárd volt. Járta az utcákat, újrakezdte az örökbefogadásával megszűnt kóborlásait. Szinte csak aludni járt haza, életét az utcákon töltötte. Kereste a gyilkosokat.

 

Haját megnövesztette, tartós bőrholmikba öltözködött és szemeit állandóan fekete napszemüveg takarta a kíváncsi tekintetek ellen. Szépen, lassan, teljesen hatalmába kerítette céljának megvalósítása. Falta az újságokat, minden helyen megfordult, ahol valami kábítószerrel kapcsolatos dolog történt. Eszeveszetten keresett. Aztán egyszer csak talált valamit…

 

Mikor magához tért, egy öreg ázsiai térdelt mellette, aki ütemesen nyomogatta a szívgödrét, hihetetlenül kemény mutatóujjával.

 

- Fiam gyenge volt… - Mosolygott bele az öreg az arcába és rávillantotta igencsak hiányos fogsorát.

 

- Sok ember, nagy feladat, Lao-ce behunyta a szemét – Mosolygott tovább, miközben ujja átváltott a szívgödörről a fiú halántékára. Teddy értetlenül nézte az öreget és csak akkor tért magához, mikor az öreg csodamasszázsa folytán a fájdalom elhagyta a testét. Meglepődve ült fel és tapogatta magát. Próbálta felidézni a történteket. Utolsó emlékképe az volt, hogy megjelent előtte egy kósza baseball ütő, aztán elsötétült minden.

 

- Bőröd még ronda, de belül már oké! – Hallotta Teddy az öreg akcentusos mondatát. A fiú felugrott és indult volna tovább, ám az öreg keze vaskapocsként szorította meg vállát. A fiút hirtelen megint elhagyta az ereje.

 

- Csak szólítottam meg chi-t! – Szólt az öreg és elengedte. Teddy tudata menni akart, de a teste nem engedelmeskedett.

 

- Amíg chi fogoly, láb nem megy. Benned van nagy indulat. Ez nem jó nagyon. Tanulni kell, meg lazítani. Irányítani chi-t! Az jó, nagyon jó. Ha tudsz uralkodni magadon, legyőzöd ellenséget. Én tudom, chi hol alszik, ha akarod, megmutatom neked! – Majd ezzel egyidőben az öreg, egy hirtelen mozdulattal Teddy nyaki artériája felé bökött. A hirtelen, de kemény érintésre a fiú teste felengedett. Ösztönösen hátrébb lépett.

 

- Miért pont nekem akarod megmutatni, öregember?

 

- Te vagy jó ember, fiatal barátom és a chi-t ismerni csak a jó embereknek szabad. Aki vét, az meghal. Kevés jó embert találtam a ti országotokban. Menjünk, ahova élsz! Elkísérlek! – Csicseregte az öreg és megindult Teddy előtt, aki lenyűgözve bámulta az apró termetű csodát. Elgondolkodva indult a gyorsan tipegő öreg után.

 

- Otthon ismerős levél várta. Csak rápillantott és máris tudta, hogy Joy írta. Lerogyott az apró nappaliban terpeszkedő pamlagra, miközben az öreg izgatottan járta körbe a lakást.  Mikor megtalálta a hatalmas teraszt, örömében tapsikolni kezdett.

 

- Ez van nagyon jó! Itt lehet tanulni. Hallod mit mond neked Li bácsi, nagyember? – És várakozóan bámult be a nappaliba, válaszra várva. Teddy azonban a levélbe mélyedt. Furcsa volt a lány levél általi közelsége, hiszen lassan már egy éve nem látta. Megrohanták az emlékek. Két éven keresztül nem volt képes megmondani a lánynak, hogy szerelmes belé.

 

- Mekkora barom voltam, te atyaisten… - Buggyant ki belőle az önvád és közben fintorogva rázta meg a fejét. A levél tele volt szemrehányással. Elejétől a végéig. Hirtelen az öreg bökdösésére riadt vissza a valóságba.

 

- Nagyember szereti ezt a nőt? – A kérdés készületlenül érte Teddyt.

 

Te beleolvastál a levélbe? – Kérdezte vésztjósló hangon a fiú.

 

- Li bácsi nem tud olvasni amerikai betűket!

 

- Hát akkor meg, hogy a francba okoskodtad ki?

 

- Li bácsi nem ismeri amerikai betűket, ez igaz. De Li bácsi ismeri arcokat és testeket. Nagyember arca azt mondja neki, hogy szereti ezt a nőt, aki a betűket küldte neki. – Mondta rendületlenül mosolyogva az öreg.

 

- Figyelj öreg! Jó trükkjeid vannak, elismerem, de ez és minden más is, csak az én dolgom. Nekem kell megoldanom. Ok? – Vette kicsit szigorúbbra hangját Teddy, mert bőszítette az öreg folyamatos mosolygása.

 

- Aha… Nagyember fél feladattól és nem ismeri chi-t. Én fogok segíteni neked, hogy irányítsd indulataidat. Li bácsi amit mond, azt megtartja. Ok?

 

Teddy képén akaratlanul is megjelent egy halvány mosoly:

 

- Hát jól van. Bátyámmá fogadlak. Érezd magad otthon. Gyere együnk valamit! – Szólt az öreghez és megindult a konyha felé. Amíg a vacsorát készítette, az öreg érdeklődve figyelte mozdulatait. Egyszer csak kikapta a fiú kezéből a serpenyőt és feldobta egészen a plafonig a benne sülő tükörtojást. Villámgyorsan megpörgette néhányszor a serpenyőt a nyelénél fogva, majd hátra sem nézve átdugta a lábai között a serpenyőt, amibe pontosan belehullott az imént feldobott tükörtojás. Teddy kiejtette kezéből a kenyérszeletelőt és lebénult a látványtól.

 

- A kurva életbe… - Motyogta maga elé.

 

- A kurva életbe… - És lassan megindult a tűzhely felé. Megmarkolta a serpenyőt és elkezdte vizsgálgatni, míg tartalma a földre nem pottyant. Erre aztán magához tért.

 

- Haver, mi volt ez? – Kérdezte ámultan az öreg felé fordulva.

 

- Ez volt chi! – Vágta ki büszkén az öreg.

 

- Tudod mit? Kíváncsi vagyok én erre a chi-re! – Vigyorogta Teddy és lázas sietséggel kezdte el forgatni az üres serpenyőt.

 

Teddy elkövette azt a hibát, hogy nem válaszolt azonnal a lány levelére. Később ugyanis nem volt rá ideje. Az öreg Li ugyanis tartotta a szavát és rettenetesen meghajtotta őt. A fiúnak szembesülnie kellett azzal, hogy hatalmas teste korántsem elég az üdvösséghez. Nagyjából olyan merev volt, mint egy bronzszobor. Hiába, az amerikai football szobrokat kívánt. Ez most azonban, valami egészen más volt.

 

Az öreg időről-időre rémületes dolgokat produkált és Teddy bizony sokszor érezte azt, hogy itt a vége a tűrőképességének. Gerincének lazításával kezdték a tortúrát, ami borzalmas fájdalmat okozott neki, Li bácsi ugyanis napokig böködte, masszírozta végig gerincoszlopát bütykös, csontos ujjaival.

 

- Menekül a chi! – Mondogatta a fiú minden egyes fájdalmas üvöltése után. Szépen lassan minden testrészét kezelésbe vette. Teddy közben sokat gondolt azt iskolában tanult spanyol inkvizícióra és szerinte Li bácsi nem volt más, mint egy ádáz spanyol inkvizítor kései reinkarnációja. Ezt sűrűn mondogatta is, fájdalmas nyögésekkel keretezve be a szavait. Az öreg persze csak mosolygott.

 

Rendületlenül, szinte minden percben, miközben homályos értelmű kínai szavakat mormogott naphosszat maga elé és csak a legszükségesebbeket közölte a fiúval, egyáltalán nem törődve annak fájdalmas vonaglásaival. Teddy számára szinte megváltásként hatott a mindennapos meditáció.

 

- Gondolj teáskannára, nagyember! Gondold azt, hogy a teáskanna nem más, mint maga chi! Csak őrá gondolj és akkor majd chi elkergeti az elmédet zaklató démonokat.

 

- Űzd el, gonosz sárkányokat! – Mondta neki mindig az öreg a meditációk előtt. Teddy lefogyott vagy húsz fontot, de napról-napra érezte, hogy teste egyre inkább agyának engedelmeskedik.

 

- Chi lassan bemutatkozik már. – Mondogatta esténként öreg mestere.

 

- Ha majd meglátod, meg fogja mutatni neked fegyvereit.

 

Teddy közérzete egyre jobb lett, bár állandóan sajgott valamije. Rengeteget dolgoztak, szinte csak enni és aludni álltak le a gyakorlásról. Elalvás előtt mindig a cél lebegett a szeme előtt. Egy ízben szóba akarta hozni Li bácsi előtt a történetét, de az öreg leintette.

 

- Nagyember! – Mondta neki az öreg.

 

- Li bácsi ott volt, amikor megtorpantál a siker kapujában. A harcod a tied. Li bácsi csak segít kinyitni az ajtót. – És ezzel lezárta a beszélgetést.

 

Teddy egyre inkább megkedvelte az öreget. Feltétel nélkül vetette magát alá akaratának és főleg tudásának. Érezte, hogy alakul át gépből igazi emberré. Kezei és lábai egyre inkább engedelmeskedtek akaratának. Hatalmas testi ereje és mostanra szinte emberfeletti lazasága kezdett fegyverré alakulni, bár a chi még nem szólalt meg benne.

 

Egy péntek délután, éppen a szokásos napi meditációs gyakorlat közben, valaki csengetett az ajtón. Teddy éppen valami nyakatekert pózban meditált a teraszon, így Li bácsi ment ajtót nyitni. A következő pillanatban Teddy magatehetetlenül puffant a hátára, az elé táruló látványtól. Joy állt a lakást és a teraszt elválasztó üvegajtó helyén, gyönyörűen. a felháborodástól kipirultan.

 

- Szépen vagyunk Teddy O’Hara, mondhatom! Mi a fészkes fene ez az egész? Elmentél csak úgy, szó nélkül és amikor végre, nagy nehezen kinyomozom a címedet, arra sem méltatsz, hogy válaszolj?! – Robbantak ki a lányból a szavak és velük együtt, egy kiadós zokogás előszele kezdett rátelepedni a teraszra. Teddynek kiszáradt a torka meglepetésében. Továbbra is a terasz közepén fetrengett, mint egy megtaposott bogár. Annyira váratlan volt a lány megjelenése - eszébe sem jutott ez a lehetőség - nem gondolta volna, hogy újra felbukkan majd az életében. Lassan feltápászkodott és nagyon bután érezte magát. Li bácsi ott vigyorgott a lány háta mögött és szégyenlősen zárta össze a szemeit. Teddy lassan megindult a lány felé…

 

- Joy …? – Nyögte ki még mindig kábultan a lány nevét és hitetlenkedve rázta a fejét.

 

- Igen, Joy! Miért, mást vártál? – Hangzott a fenyegető hangsúlyú visszakérdezés.

 

- Igen… Illetve dehogy! Csak nem számítottam éppen rád. Hogy a fenébe találtál ide, mi? – Makogta Teddy.

 

- Talán azt gondoltad, hogy megléphetsz előlem, Teddy O’Hara? Egy cherokee elől akartál dobbantani? Vak voltál vagy mi a bánat?

 

- Hát akkor tudd meg te pojáca, azért kerestelek meg, hogy elmondjam, mi bánt! Az, hogy szeretlek! Kapisgálod már, te ökör?! – Teddy nem jutott szóhoz, hiába tátogott, mert a lány rendületlenül folytatta:

 

- És most mi legyen? Menjek a francba!? Zavarok talán!? – A lány hangja egyre sírósabb tónusúvá vált.

 

- Igen… azaz nem! Joy, az isten áldjon meg, hagyj már végre szóhoz jutni! – Hangzott a morcos válasz.

 

- Én nem azért jöttem el egy szó nélkül, mert nem szeretlek, érted? Bár erről - őszintén szólva - szó sem esett köztünk annak idején, ha jól tudom… Hanem azért, hogy ne okozzak még nagyobb fájdalmat neked. Biztosan hallottad, mi történt a nevelőszüleimmel! Meg kell találnom azokat a mocskokat! Érted? Kötelességem megbosszulni a világ két legjobb mostohaszülőjét. Ennyivel tartozom nekik, ha már életükben nem tudtam nekik bizonyítani! – Üvöltötte a végén szinte elmebajosan Teddy. A lány megszeppent és elpityeredte magát. Szipogva adta meg a fiúnak a kegyelemdöfést:

 

- Teddy, én segíteni szeretnék neked és nem akarlak elhagyni soha többé… - Dőlt neki a fiúnak szipogva, mintha csak éppen elájulni készülne. Amaz csak tartotta a karjaiban, miközben agyában vad gondolatok váltogatták egymást. Segélykérőn pillantott Li bácsira, aki csak mosolyogva bólogatott. Felsóhajtott, aztán gyengéden megpaskolta a lány hátát.

 

- Oké, kicsim… Próbáljuk meg. Ha megfordulsz, az ott a hátad mögött, talpig mosolyba öltözve, Li bácsi, a bátyám… Izé… A mesterem.

 

ADOMÁNYOZOK