Tested rég a múlté.

Eszméd a jövő!

Isten voltál talán?

Vagy csak egyszerű szenvedő?

Nem rajzolok glóriát fejedre,

Megtették helyettem mások.

Én nem hiszek isten voltodban,

Elleneim a harsonások!

Ember voltál mindig,

Legtöbb volt, mi lehettél.

Bár álmaid vidékére.

Sosem mehettél.

Szörnyű tűzként égett

benned a tisztító őrület,

Nem voltál sosem más,

Csak őskori kövület.

Örök magányod fakadt tán

Emésztő árvaságból.

Kiűzettél te is,

A fényes Kánaánból.

Tiszta szíved sebezte

Temérdek éles kard,

Eldobtad magadtól mégis

A sok, símogató kart.

Lelked béklyóba fogták

Önpusztító szerelmek,

Kínoztak érte éjszakánként,

Gonosz, fekete rémek.

Most már, nem nyugodhatsz soha,

Bár a vonat legyőzte testedet.

Ne félj! Én őrzöm most is

Ragyogó szellemed.

 

ADOMÁNYOZOK