Egy vers.

Egyszer mindennek eljön az ideje...

Oszd meg légy szíves!

Nemrég még a lánnyal együtt egy szállodában dolgoztak, aztán rosszra fordultak a dolgok, menniük kellett az albérletből is. A cuccaik ismerősöknél voltak, ahová csak azok fértek, ők nem. Maradt az utca. Ha okosabbak, ha nem kellett volna önkéntes karanténba vonulniuk, ha spóroltak volna, ha a lakás tulaja egy kicsit megértőbb… Úton-útfélen , csak a ha…

Egy vers.

Kavalkád. Zenekar az utcán. Punkok simogatják patkányaikat. Bizsergek. Szmog. Párolgó úttest. Villamos csikorog. Könyökök a bordáim között. Ugrok…

Egy vers.

Megevett néhány bogarat és hosszas bolyongás után megtalálta, amit egész nap keresett. Az egeret. A kicsi állatka rémülten pislogott bele a rövidlátó, hidegen, kegyetlenül pislogó szemekbe. Az öreg szürkének megindult a nyála, a jó pecsenyének ígérkező, zsíros egér láttán. Teljesen belekábult a várható élvezetbe.

Miért akarnak az emberek megszabadulni ettől az utolsó negyven évtől? Hiszen ez majdnem egy egész élet, emberek! A múltunktól úgysem tudunk megszabadulni. Miért is szégyelljük magunkat, amikor ez kollektív bűn (hiába ordítjuk a világba, hogy nincs ilyen), mert egy-két embert kivéve MINDENKI KISZOLGÁLTA azokat, akiket többségükben még, MA IS KISZOLGÁLNAK! Miért is kellene nekünk Nagy Imrét a szemünk előtt tartva masírozni? (Igen, a kérdés költői volt!)

Egy vers.

Egy vers.